Becenév: Liv Kor: 19 Születési idő/hely: Budapest, 1994. október 12. Szeret: → sorozatok → Simple Plan → délig aludni → pizza éjjel-nappal Nem szeret: → hisztis gyerekek → cicababák → eső, rossz idő → Dubstep Szülők: Győrfy Kamilla, 46 - Anyám kissé munka megszállott lett mióta előléptették a esküvőszervezői cégnél ahol dolgozik. Sose volt rossz viszonyunk, de mielőtt még ennyire beletemetkezett a feladataiba sokkal többet beszéltünk. Most meg már csak akkor váltunk pár szót mikor reggel elmegyek, vagy amikor este végre hazaesik. Nem mondom, hogy annyira rossz hiszen ilyenkor azt csinálok amit akarok, de mégis valahol hiányzik az együtt töltött idő. Győrfy Zsolt, 48 - Mivel a szüleim jó pár éve elváltak, apámmal elég ritkán találkozok attól függetlenül, hogy ő is a fővárosban él. Kiskoromban én voltam a hercegnője, szinte rajongtam érte, de mára ez teljesen megváltozott. Dühös vagyok rá, hiszen több mint fél évig még a telefont se vette fel, és most úgy állít ide mintha minden rendben lenne. Ezt velem nem játszhatja el. Testvér: Linda, 24 - Igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy legalább az életem első öt évét nyugalomba töltöttem, egy olyan nővérrel megáldva aki mindig a segítségemre volt. Ő magam is elég kiegyensúlyozott, türelmes, ám maximalista személyiség aki legnagyobb nyugalmában előszeretettel rúgott seggbe ha éppen lustálkodni készültem. Lehetnék érte mérges is de... Jól tette, hiszen enélkül valószínűleg meg is buktam volna még az általánosban. Már jó pár éve annak, hogy elköltözött Párizsba, de ettől függetlenül mindig találunk alkalmat arra, hogy webkamerán keresztül úgy beszélgessünk mintha csak a másik utcában lakna. Áron, 14 - Ha nem lettem volna ott anyám terhessége alatt, feltételezném, hogy ez a gyerek maga az ördög szülötte. Nem csak rossz - áh, az túl egyszerű lenne - de még nevetlen, fegyelmezhetetlen, és szétszórt is. Bár a bejárónő, akit anya alkalmaz a szemmel tartásunkra, gondoskodik róla hivatalosan, én vagyok az egyetlen aki képes úgy megfenyegetni, hogy a végére elhallgasson. Oh és a legjobb az egészben, hogy ebben az évben nem csak otthon, hanem már a suliban is el kell majd viselnem. Bizony ám az ördögfióka szeptembertől gimnáziumot, szebben szólva Szent Johannát kezd. Legjobb barát: Lakatos Andrea Csoport: Szent Johanna Gimnázium, 12/a Beszélt nyelvek: magyar, angol, francia és kezdő szinten spanyol Hobbi: 10 éves korom óta modern táncra járok, és azóta se bírom megunni. Bár leginkább hobbi szinten gyakorlok, a tanár már évek óta azt szajkózza, hogy ideje lenne már valami versenyen is megmutatni mit tudok, mert garantált sikerem lenne. Én nem hiszek neki, de már évek óta meg köztünk a huzavona ebben a témában. Kár, hogy a makacsságom miatt biztos nem lesz képes megtörni. A szabadidőmben pedig - azonkívül, hogy a barátaimmal lógok - filmeket, és sorozatokat nézek, minden szigorúan eredeti nyelven. Igazából annyira megfogott ez a téma, hogy komolyan elgondolkoztam rajta, hogy talán filmkészítésre fogok járni jövőre. Háziállat: Mindig is szerettem volna egy kutyát, de mióta az öcsém megszületett már úgy vagyok vele, hogy elég egy állat a lakásba. Jellem: Hát, nem vagyok egy minta gyerek, az biztos. Inkább a lázadó szó ami tökéletes lenne a jellemre. Nagyon makacs, és eltökélt személyiségem van, és ami a legfontosabb; senki nem tudd befolyásolni. Nem viselem jól ha vádolnak, így előszeretettel vágok vissza, így szívesen fogadom a Szócsaták Királynője címet. Ez néha kihat a tanárokra is, de mit tegyek, ha egyszerűen igazságtalanok, én pedig felszólalok a jogaimért? Szabad lélek. Ez a másik szó ami nagyon jól tükrözi a személyiségemet, hiszen utálom ha behatárolnak. Gyűlölöm. Garázdálkodni, az utcákat járni, és érezni, hogy szabad vagy, senki nem parancsol neked... Igen, ez a kedvenc érzésem. Ettől fogva elég önálló vagyok, már kilencedikes korom óta nem szorulok semmibe a szüleim segítségére - nem mintha annyira kitettek volna magukért. Késő bánat már, elvagyok én magam is. Van aki csak a nagyszájú libát látja, de én tudom magamról, hogy több vagyok ennél. Ha megismersz megtudod, hogy attól, hogy nem félek a következményektől, foggal körömmel védem azokat akiket szeretek, és nincs egy rossz szavam se hozzájuk. Ha pedig szeretek, akkor tényleg szívből szeretek. Az már más kérdés ha hülyülésből barmozok le valakit. Mivel az általánosba nem voltam menő - sőt kissé lúzer is - utálom ha bárki is szekálja a kisebbeket. Egyrészt mert gyerekes, más részt meg ők is emberek. Miért olyan nehéz egyenrangúként tekinteni a másikra?
- Úgy se mered Liv! - vigyorgott fel rám Mario, mint aki már teljesen biztos benne, hogy megnyerte a lottót. Összeszűkült szemekkel pillantottam rá, és tudtam, hogy nem fogom elutasítani ezt a kihívást. Végül is miért lenne olyan nagy szám beleugrani egy tíz méreteres szikláról a tengerbe? Ha nem vesszük, hogy enyhe tériszonyba szenvedek, sima extrém sportnak is vehetem. De ha rosszul érkezem, kitörik a bokám, beszakad a fejem... Áh, inkább viselem el a kórházi kaját, mint ennek a gyereknek az "Én előre megmondtam" képét. Tényleg, elsősorban talán ideje lennem tisztáznom, hogy is keveredtem életem legnagyobb Felelsz vagy Mersz partijára, a Francia Riviérán. Minden ott kezdődött, hogy az itt élő rokonaim - vagyis a nővérem, és kedves kis családja - meghívtak magukhoz a nyárra. Az első reakcióm persze eszeveszett kiáltozás, sikítás volt, örömbe még szinte kiugráltam a padlót, aztán felhívtam Andit, hogy elújságoljam neki, hogy nagyjából három hónapig fogom magam süttetni a tengerparton, és látogatom meg Párizs minden neves helyét. Aztán eszembe jutott Szilárd, és az ígértem, miszerint a nyarat együtt töltjük. Hogy is szokták ezt hívni? Persze, az édes patthelyzet. Nem ez lett volna az első eset, hogy kiutazok, de eddig minden két hetet, esetleg hármat lógtam el a francia nyelvtudásomat gyakorolni. Meg amúgy is a nővéremmel, Lindával legalább normális kapcsolatom van nem mint a férje hét éves ördögfiókáival, akikkel együtt kell élnem. Megőrjítenek. Komolyan. Kihullik tőlük a hajam is. Így hát addig húztam halasztottam a dolgot amíg csak lehetett, aztán indulás előtt két nappal még mindig nem tudtam, hogy mondjam el a barátomnak, hogy "Bocs, de nem tölthetjük együtt a nyarat, sőt, három hónapig látni se fogjuk egymást mert megyek Franciaországba". Nekem köztudottan nem megy az ilyen, főleg ha ezzel csalódást is okozok annak aki fontos nekem. Miért nem lehetek egyszerre két helyen? Vagy miért ne vihetném magammal? Az azért önzőségből is megárt a sok Lívia... Igaz igaz, de akkor is. Kétségek vannak bennem, hiszen annyi lány van aki a távollétemben bepróbálkozhat nála, de még ha szabadon eresztik a miniminiszoknyába tipegő cicababákat is a nagy melegben az agyamat is eldobom. Oké, egy kicsit talán féltékeny típus vagyok. Egy nagyon iciripicit, de nem tehetek róla. Szeretem a barátomat, de a suli vége óta teljesen megőrült, és állandóan hajnalig bulizik. Köztudott, hogy ittas állapotban teljesen kivetkőzik magából, és azt a tényt is képes elfelejteni, hogy barátnője van. Tehát szerintem jogosan fog el az aggódás, ha eszembe jut, hogy nem leszek majd ott, hogy emlékeztessem a dolgokra. Végül nem tudom hogy, és nem tudom hogyan de előadtam a helyzetet neki, konkrétan szerintem tizenhárom percig beszéltem levegővétel nélkül, daráltam le a szavakat a programot elejétől a végéig, hogy én tényleg nagyon sajnálom, meg szeretem de ez annyira jó lehetőség, viszont ha akarja maradok, mert végül is a kapcsolatunk fontosabb, meg… És igen, itt valahol már elvesztettem a fonalat, és csak beszéltem összevissza, teljesen értelmetlenül. Csodálkozom, hogy nem mondtam vissza mellé még a matek tételeim is, pedig az is a nyelvemen volt a vizsga után. Most pedig itt vagyok, lassan véget ér a nyár, és teljesen más bőrbe térek haza – lebarnultam, kiszőkültem, és azt hiszem sokra tanított meg ez a pár hónap. Például tudom magamról, hogy mennyire féltem azt akit szeretek, és igen lakozik bennem egy zöld kis szörny aki nem akar nyugodni hagyni. Tudom milyen barmok élnek erre felé, akiket attól eltekintve, hogy születésük után fejre ejtettek, nagyon jó fejek tudnak lenni. De hiányoznak az otthoniak is; Andi hülyesége, mikor szó nélkül beállít hozzám és a tanácsomat kérdi, az a két kugli fej is akik mindenből viccet csinálnak, meg ugye Szilárd is. Mennék haza, meg nem is. Mert ez a világ annyira szép, és ez a nyár annyi élményt rejt magába, hogy vannak pillanatok, mikor azt kívánom bárcsak örökre itt maradhatnék. Mármint nem itt a szikla tetején, ahol éppen állok, és ahol alattam kántálják, hogy ugorjak már végre. A szívem pedig a torkomba dobog. Sokan mondták már, hogy őrült egy teremtés vagyok. Hát most meg is mutatom.[/color]
Kifejezetten örülök, hogy te nem hoztad a példát, mert így csak jobban megismerjük a karaktered, ami sikerült is. Magam előtt láttam az egészet, nagyon tetszett, szóval nem is karattyolok többet. El vagy fogadva, irány játszani, de előtte foglald le a szükséges dolgokat. Jó szórakozást!
by 