Becenév: Kizárólag csak Szandra! Néha elfogadott az Alexa is, de csak ha nagyon jó a kedvem. Kor: 17 Születési idő/hely: Szeged, 1996. október 4. Szeret: bolondozás;; csoki;; társaság;; Nem szeret: spenót;; hazugságok;; egyedüllét;; Szülők: Anyukám Németh Borbála, 39 éves, imádom, s ez kölcsönös. Hiába miatta kellett elszakadnom a szegedi életemtől, a barátaimtól, ez egyáltalán nem rondított bele a kapcsolatunkba. Apu Papp Ákos, 42 éves, nem nagyon ismerem. Rég volt már, hogy elváltak a szüleim, apuval pedig előtte sem beszéltem túl sokat egy "sziá"-n kívül. Testvér: nincs testvérem Legjobb barát: jelenleg sajnos nincs, mivel az egykori legjobb barátnőm, Szilvi Szegeden maradt. Csoport: tanuló, 11/a Beszélt nyelvek: magyar, angol, francia Hobbi: fotózás;; néha olvasás;; csokievés;; Háziállat: nincs. Jellem: attól függ, ki vagy, és miképp viszonyulsz hozzám. Lehetek csöndes, visszahúzódó jó kislány, de nagyszájú is, vagy néha nagyképű, beképzelt liba. Sokoldalúságom ellenére is mindig kimondom, amit épp gondolok, csak kissé megmásítva, az adott szerepnek megfelelően. Sokszor aggatták már rám a kétszínű jelzőt, de akárhogy is számolom, csak akkor fedezek fel egy második színt a bőrömön, amikor tollal firkálok valamit a kezemre.
Ha csak egy percig külső szemlélőként látnám magam biztosan azt gondolnám: micsoda szánalmas egy alak ez! Hülye álmot kerget kiskora óta, kibújik igencsak jómódú szülei oltalmazása alól és új életet kezd. Mások szerinte hülyeség, én csak bátorságnak hívom. Az lesz belőlem, aki akarok lenni, nem pedig akit mások elvárnak. Például a szüleim. Pont ők, pedig állítólag nekik kellene a legjobban támogatniuk, de ehelyett csak megölnek a maximalizmusukkal, és az önzőségükkel, csak mert azt akarják, hogy olyan legyek, mint ők. Köszönöm, nem, nevezhet ezért akárki szánalmasnak, de én akkor is a kiskorom óta ápolgatott álmom után futok, nem igazán érdekel mások véleménye. Világ életemben utáltam, ha mások akarták megmondani, hogy mit csináljak, pedig sokszor volt rá példa még kisebb koromban, amikor még nem mertem ellentmondani. Utáltam, de muszáj volt elfogadnom, hogy nem vehetek fel olyan szoknyát, amilyet akarok, nem ehetek három gombóc fagyit, nem festhetek a szobám falára és nem énekelhetek kedvemre. Mind közül az utolsó volt a legkeményebb, de megtörtént. A szüleim egy időben még énekelni sem engedtek, a dühkitöréseik egyre gyakoribbak voltak, mikor rajtakaptak akár dalszövegíráson is. Nekem pedig nem volt más választásom, csendben, szó és szemforgatás nélkül kellett végigülnöm a kelleténél egy kicsivel hangosabb szentbeszédet arról, hogy elcseszem az életem. Persze. Elcsesztem azzal, hogy olyan úton indultam el amilyenen mindig szerettem volna, és nem érdekelt semmi, senki más. Egy ember volt, csupán egy, aki mindvégig támogatott, bármit is tettem. Kedvenc és egyetlen unokanővérem, Sam segített és tartotta bennem a lelket egyedül, ami néha lássuk be, igencsak nehéz dolog volt. A mindennapos „nyugalom Nathie, menni fog!” s egyéb más biztató jellegű szavakból nekem ennyi idő alatt már rég elegem lett volna, de Ő kitartott mellettem mindaddig, amíg fel nem vettek a suliba. Ezzel a lépéssel szereztem annyi önbizalmat, hogy tudjam, sikerülni fog nekem mások pátyolgatása nélkül is minden, amit csak el akarok érni. Mégsem fog kárba veszni az a sokévnyi reménykedés, szaladás az álmom után, s végül a szüleimmel szembeni csatát is sikerült megnyernem. Bár tudom, még mindig neheztelnek rám, s ez egy jó ideig így is lesz, de én már nem bánom. Összerezzenek, s talán kicsit meg is ugrok az ijedtségtől, mikor valaki hirtelen a vállam fölött nyújtja át a matekfüzetem. Mielőtt megköszönném, s érte nyúlnék, még felismerem a megtalálója hangját, s a szívem rögvest kihagy egy ütemet. Daniel. Daniel Harding, aki tavaly teljesen összetört. - Köszönöm – fordulok meg mosolyt erőltetve magamra, s megragadom a füzetem végét, hogy ujjaim még csak véletlenül se érintsék az Ő gyönyörű bőrét. Talán legbelül most is újra meghalok, zokogni akarok, ahogy akkor tettem, mikor kiderült mit is akar tőlem valójában. Kihasználni, dicsekedni, lefektetni, és elhagyni. Mikor az utolsóelőttire került a sor, én ellöktem magamtól, nemet mondtam, s Ő ekkor vallott be mindent. Elmondta, a szemembe, hogy mire is kellettem én neki, hogy minden, amiben addig hittem, hazugság volt. Pedig milyen hihetően adta elő! Pár héten keresztül még azt is elhittem, hogy tud szeretni. Hogy engem szeret. Teljes szívéből, mert ezt mondta. Az elején talán egy kicsit még éreztem is, hogy ez nem lehet más, csak egy átverés. Ugyan, mi mást akarna pont tőlem Dan Harding, ha nem azt? Hisz’ Ő minden lánytól csak azt akarja. Ám az érzéseimen, amit azóta táplálok iránta, mióta először megláttam, ez nem változtatott, sőt, még talán meg is erősítette azokat. Szeretem. Talán nem kellene, biztos, hogy nem kellene, de így van. Hiába nem helyes, hiába tudom, hogy milyen Ő, én akkor is szeretem. Utálni akarom, már egy jó ideje, de nem megy. Képtelen vagyok rá, pedig tudom, hogy nem jelentek számára többet egy olcsó ribancnál, akit még ráadásul meg sem kaphatott.
Szatmáry Kinga Admin
Hozzászólások száma : 8
Tárgy: Re: Papp Szandra - ready! Pént. Május 10, 2013 6:40 pm
Elfogadva!
Kedves Alexandra! (mert igen én téged sem foglak becézni) Nekem tetszett az et- d szépen írsz. Csak máskor kérlek tüntesd fel, hogy ki vagy a My Life Arts nevű oldalon. Egyébként nem tudok mibe belekötni. Irány foglalózni, majd játszani!
by 
