Átlagosan unalmas nap, amikor is Máday megint leszedette velem a körömlakkom - és festhettem újra. Igaz, hogy ennek Barka kevéssé örült, de hát ne engem hibáztasson, a dirihelyettes volt olyan kedves, hogy tönkretette a művem. Közben persze meghallgattam egy újabb kiselőadást, hogy miért nem hasonlítok jobban a nővéremre... Nos, pont ezért. Néha utálom a nevem, vagy Kingát, néha meg jó, hogy ott van. Őrjítő a kettősség.
Ahogy hazaérek rohanok is fel a szobámba, hogy mielőtt újra a tankönyvekbe mélyednék - nem mindenkinek megy olyan könnyen a tanulás - egy kicsit valami jót és hasznosat is műveljek: előszedem a gitárt és próbálom lefogni az akkordokat, amiket Ricsi mutatott még ojaj mikor, régen. De csak nemrég könyörögtem ki, és hát, mivel jókislány vagyok, meg is kaptam. Eddig nem sok közöm volt a zenéhez, utáltam a kötelező szolfézst általánosban, de így, másodikra már hiányzik valami hangszer a kezemből. És az is igaz, hogy szeretnék Katával tovább gyakorolni, mivel ugye Ricsiék leléptek. Szegény egyedül maradt, pedig annyira be volt már pörögve a kétfős bandájukra... Na de ha megtanulom kezelni ezt az izét...
Kár, hogy mindent olyan hamar megunok. Fél óra, talán annyi sem kell, és máris keresek valami mást, amivel elüthetem az időm... De fogalmam sincs, mi legyen az. Na, ilyenkor például teljesen jó, ha van egy nővéred.
- Kingaaa.
Nem szoktam rajta lógni, jófej hugica vagyok, bőven hagyok neki életteret, sosem panaszkodhatott, hogy ez máshogy lenne. De néha... Néha igenis jó rájárni a nyakára. És ilyenkor nem koptathat le, mert a család, az bizony egy összetartó egység.
De khm. Mivel az előbb még az ágyamon ültem, és kiabáltam, már hallom, ahogy anya lent magában beszél - pontosabban engem szid, hogy hogy lehetek ilyen neveletlen - , szóval még megelőzve egy újabb konfliktust, átbattyogok a szobájába, és szokásosan, kopogás nélkül nyitok be. Igen, kettőnk közül mindig csak ő figyelt az ilyen apróságokra, de inkább csak illemből, nem szokta érdekelni, hogy éppen mit csinálok. De akkor már mi értelme egyáltalán kopogni? Nos, én nem szoktam, remélem, nem veszi magára. Pár könyvet lerakok a földre, hogy legyen helyem az ágyon/széken //nem tudom, Kinga merre óhajt csücsülni// és leülök oda. Mindig ez a sok könyv, én megőrülnék. Persze, lehet, hogy tanulnom kellene... De sokkal több kedvem lenne most egy tesós délutánhoz - azaz, hogy szórakoztasson.
- Tanulsz?
Ártatlanul pislogok, ha igen, akkor az pech, és készülhetek egy viharra... Szerintem túl sokat tanul, és már elfelejtette, milyenek a normális emberek. Akiknek 200 alatt van az IQ-juk... És még ki volt bukva, hogy nem akartam kitölteni neki egy olyan tesztet! Persze, hogy aztán életem végéig azt hallgassam, mennyi mindenben kell még fejlődnöm, blablabla. Nem, normális, emberi Kingát akarok, írjak kérvényt is?
by