Tárgy: kenny & tomi - folyosó Szomb. Május 04, 2013 6:04 pm
# # # for Kenny ♥notes: kezdeni még mindig nem tudok ^^
Megint megtörtént, megint megtette, mint minden alkalommal, mikor nem voltam elég éber, hogy odafigyeljek, hova megy és mit csinál. Aztán megint rosszkor voltam rossz helyen, mikor hullarészegen hazaállított a kocsmából, én hülye pedig azt hittem, jó ötlet lesz az ajtóban várni és üdvözölni. Aztán számon kérni, miért itta le magát megint a sárga földig. Meddig akartam még hinni abban, hogy valamikor megváltozik? Mindenkitől csak azt hallom, hogy az alkoholista még akkor is az marad, ha nem iszik semmit, ettől nem lehet megszabadulni... És van benne valami, hiszen amióta csak emlékszem, anya mindig is ivott. Mindig a vodka után nyúlt, ha boldog volt és a tequiláért, amikor szomorú. Hiszen megtehette... Minden hónapban akkor összegeket utalt apám a számlájára, hogy akármit megengedhetett magának. De akkor miért így döntött? Hihetetlen, milyen sokszor próbáltam már elvonóra záratni, vagy legalább kórházba, hogy végre kikupálják azt, amit a múltbeli események tönkretettek, de nem használt semmi. Akárhányszor visszaküldték, még aznap este hullarészegen kellett őt összeszednem valamelyik bár küszöbéről. Szégyelltem magam azért, hogy ő az anyám... De ki ne tenné, amikor ujjal mutogatnak rá?
Pont a fentebb említett nő volt az oka annak, hogy mint minden nap, ma is elkéstem. Zihálva estem be az iskola ajtaján, majd hátam a falnak döntöttem, levegő után kapkodva. Mit mondjak, miért késtem el? Nem hiszem, hogy megint el fogják hinni, hogy lekéstem a buszt... Hiszen Kinga időben itt volt, eljöhettem volna vele. Az igazat sem mondhatom el, miszerint anyám megint seggrészegre itta magát és kitalálta, hogy átfazonozza az arcomat. Á propos, ha már ez is eszembe jutott, megigazítottam a napszemüvegem, gondosan ügyelve arra, hogy a szemem alatt éktelenkedő, lassan sötétlilára színeződő zúzódás nagy része el legyen takarva a kíváncsi tekintetek elől. Így sem voltam egy szent, ezután még az a hír is elterjedt volna, hogy valami kocsmai verekedésbe keveredtem... De talán nem így volt? Lemondóan sóhajtottam, majd ellöktem magam a faltól és elindultam az osztályterem felé, szabad kezem (amivel éppen nem a kócos hajtincseimet próbáltam elsimítani az arcomból) mindvégig a bordáimra szorítva, hátha így gyorsabban elmúlik az a szúró érzés, ami mindig jelentkezett, ha túlságosan megerőltettem magam. Most is így volt, és ez a módszer most is csődöt vallott, mint mindig. Halkan káromkodva próbáltam megtalálni az osztályomat, de mivel most se tudtam, mégis milyen órán kéne lennem, csak bóklásztam az üres folyosón... Vagyis majdnem üres, jegyeztem meg magamban, amikor nekiütköztem valakinek. - Ööö, ne haragudj. - Valami bocsánatkérésszerűt motyogtam, miközben tekintetem lassan a másikra emeltem, oda sem figyelve arra, hogy közben levettem a napszemüeget és besüllyesztettem a zsebembe. Tekintetem a srác arcán függött, emlékeztem rá valahonnan, majd hirtelen beugrott: egy évvel fölöttem járt, a népszerű srácok táborát erősítette, akikért minden lány (és nem csak) odavan. Nagyot nyeltem, ahogy belegondoltam abba, mégis miféle következményei lehetnek a figyelmetlenségemnek... Azért nem szeretném a fejemmel a szemetesben vagy a wc-kagylóban végezni.
Tárgy: Re: kenny & tomi - folyosó Szer. Május 15, 2013 12:08 pm
Tomi & Kenny
Élvezem a szent johannás életet, talán jobban is, mint kellene. Menő gyerek létemre csúnya módon minden adandó, vagy nem adandó, kizárólagos érdek lehetőséget is egyaránt kihasználok, ami tényleg nem túl szép tőlem. Jobban tenném ha néha csak a fenekemen csücsülnék és nem csinálnék semmit. A tanulmányi eredményemmel nincsen gond, mert valószínűleg ha lenne még mindig Yorkshire- ben lennék a családommal, és az igazi barátaimmal, akik nem csak a menő, népszerű csávót látják bennem, hanem érdekli őket az, hogy milyen zenéket hallgatok, mik a lelki problémáim és egyéb ilyen létfontosságú dolog, ami itt senkit sem érdekel. A nevemen kívül semmit sem tudnak rólam, ami kissé zavaró tud lenni tekintettel arra, hogy fiú létemre szeretek lelkizni. Lehet ciki, de nem túlságosan érdekel.
Néha csak úgy a semmiből, amikor észbe kapok itt, Budapesten, is elkezdek angolul beszélni és általában ilyenkor észre sem veszem a különbséget a két nyelv között. Nem tűnik fel, hogy nem a megfelelőt használom. Ez sokaknak zavaró, de ha tényleg, teljes igazából kedvelnének nem csak a külsőségek miatt akkor nem érdekelné őket, sőt inkább velem nevetnének a bénáskodásomon. Igazából lehet nincs is szükségem barátokra ebben az országban, mert az angolokkal az általánosból még tartom a kapcsolatot és napi szinten beszélünk hol telefonon, hol az interneten keresztül. A lényeg, hogy ne szakadjon meg a régi barátság szelleme. A mai nap olyan, mint a többi, mivel irodalom óránk van Kardossal, aki nem éppen bírja az olyan diákokat, mint én most is inkább ellógom a szerinte létfontosságú tárgyat, de egyáltalán nem érdekel a véleménye, a lényeg, hogy a stabil kettesem meg van, ami rossz teljesítmény egy olyantól, aki ösztöndíjjal tanul a Szent Johannában. Nekem az a fontos, hogy az angol irodalom menjen, az pedig megy. Leamortizálva érzem magam és úgy megyek végig a folyosón, hogy nem igazán látom, hogy neki megyek valakinek. Vagy Ő jött belém? Nem tudom mi történik, de nem is nagyon izgat. Csak egymásnak mentünk ebből még nem lesz semmi baj. Szerintem. - Te ne haragudj, nem láttalak.. - mondom halkan, - még soha. - rakom hozzá olyan halkan, amennyire csak tőlem telik, és reménykedem ezzel nem sértettem meg és nem fog bunkó, beképzelt, egoista, barom állatnak titulálni, mert egy ilyesféle megnyilvánulás után általában ezt kapja meg az ember, főként én, de nem mintha számítana.
by