Tárgy: Kira & Máté ~ Park Vas. Május 05, 2013 11:24 am
Kira & Máté
Hosszú napnak indult a mai, mert elvileg ezer meg egy teendőm volt, de aztán valahogy mégsem kellett megcsinálnom őket. Először elsunnyogtam otthonról, remélve, hogy ezzel megúszok mindent, de persze ekkora szerencsém nem volt, csak a takarítást úsztam meg. Na de mivel lent voltam az utcán anyám felhívott és rögtönzött egy gyors bevásárlási listát, és mire haza értem a sok cucca megizzadtam és mehettem fürdeni. Ez már elég gyorsan szokott menni, hiszen egyre melegebb van és jobban szeretek a fürdőben lenni, mint kint anyámmal. Bár szerintem mindenki így lenne, ha ismerné anyámat, sokan már 10 perc után kitépnék az összes hajukat és inkább a diliházba menekülnének, de én nem tehetem. Félek ha elmennék az öcsémen vezetné le a feszültséget, mert akkor én nem lennék a közelében és valaki más kéne neki. Sokan mondták már, hogy ne foglalkozzak ezzel, csak lépjek le, vagy volt aki messzebbre ment és azt mondta, menjek el a rendőrségi és jelentsem fel az anyámat, családon belüli erőszak miatt. Sosem tettem és nem is tennék ilyet, mert az anyám mindezek ellenére is és én szeretem, valahol mélyen legbelül. Persze azért eljátszottam a gondolattal, de mindig arra jutottam, hogy nem fogom ekkora balhénak kitenni a családom, inkább hagyom, hogy minden nap megverjen, csak meglegyen mindenki lelki békéje. Egy 20 percez zuhany után frissen léptem ki a fürdőből és már meg sem lepett, hogy anyámat hallottam kiabálni, kivételesen nem velem, hanem apával a telefonon. Hát igen mióta nincs itthon apa, sokszor van vita, de valahogy mégis kibékülnek. Fogalmam sincs, hogyan képesek erre, de ez nem az én dolgom.
Bevonultam a szobámba és öltözködni kezdtem, ami abból állt, hogy felvettem egy rövid ujjú pólót, egy farmert, persze cipőt is vettem és a napszemüvegem. A hajam össze-vissza állt, de ez már megszokott volt nálam, szóval senkinek nem fog idiótának, netán örültnek nézni. Igazándiból ötletem sem volt, hogy hova menjek a lényeg csak az volt, hogy messze legyek anyámtól, ami elég nehéz volt, mert egyből kérdezősködni kezdett, hogy hova megyek, meg meddig leszek. Rávágtam, hogy 'nem tudom' és ezzel jól feldühítettem, majd miközben kiabált kiléptem az ajtón és el is mentem. Egy ideig csak nézelődtem, hogy mit is hagyok el, majd eltévedtem. Fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyok. A táblák nem voltak ismerősek, de megláttam egy buszmegállót, amiről le olvastam hol vagyok. Pár megállóra onnan volt egy utca aminek a neve ismerős volt, így elsétáltam odáig, majd az egyik kedvenc helyemen lyukadtam ki, egy parkban. Régen mindig oda mentem, mikor egyedül akartam lenni, vagy csak kikészültem anyámtól. Le is akartam ülni egy padra, mikor egy ismerős lányt és a kutyáját véltem felfedezni, így odamentem hozzájuk a padra ülés helyett. -Szia Kira, hogyhogy itt?-kérdeztem tőle, mikor odaértem hozzájuk és megsimogattam Cassy buksiját. Nagyon szép kutya, ahogy a gazdája is, de ezt egyikőjüknek sem mondtam soha, bár szerintem Cassy nem is értené.
Vendég Vendég
Tárgy: Re: Kira & Máté ~ Park Vas. Május 05, 2013 2:08 pm
Nincs egy könnyű életem, de ha őszinte akarok lenni, akkor én így szeretem. Nem panaszkodom, pedig lenne miért, de még sem teszem. A legtöbb korombeli már attól ki van akadva, ha nem olyan Iphonet kapnak, amilyet szerettek volna. Én egy dolgot szeretnék, de azt tényleg nagyon. Mondjuk, sose fogom megkapni, ami nem is gond, mert félek, hogy már nem lenne olyan a világ, mint amilyennek elképzeltem. Szeretek ebben az álomvilágban élni, mert akármilyen szörnyű is minden, én elképzelem a legjobbnak, a legeslegjobbnak, és még abban is találok, valami vidámat mikor a legtöbben sírnának. Reggel arra keltem, hogy Cassy tüsszögve próbál kijutni az udvarra, mert megláthatott egy macskát. Mosolyogva keltem fel, vettem fel a papucsomat majd mentem előre 5 lépést, ott megálltam és elfordultam ballra, majd kinyitottam neki az ajtót. Mindent úgy jegyzek meg, hogy megszámolom hány lépésre van tőlem, és néha pofára esek, ha eltesznek vagy odatesznek valamit. Kiengedve a kutyámat visszamentem az ágyamhoz és megkerestem a speciális telefonomat, ami inkább hasonlított író géphez, mintsem érinthető mobilnak. Megírtam anyának, hogy Cassyt ma el kell vinni az állatorvoshoz, ezért ne várjon minket kettőre a boltba, hogy utána elmenjünk ebédelni. Néha ugyanolyan gondterheltnek érzem magam, mint a legtöbb látó ember. Van amikor az egész napom abból áll ki, hogy Cassyvel rohangálok, házit írok és tanulok. És ilyenkor teszi fel az ember a legnagyobb kérdést, hogyan tanulok? Megtanultam a vak írást, vannak könyvek melyeket lefordítanak, de a legtöbbször úgy tanulok, hogy hangos könyvben megkapom a tanároktól, amiért nagyon hálás is vagyok. Mindig megköszönjük év végén, hisz sokat fáradozhatnak velem, nem vagyok egy egyszerű eset. De nem szeretnék dilis suliba menni, elvégre én is ugyanolyan ember vagyok, mint a többiek. Mondjuk, vannak olyan társaim, akik remekül szórakoznak azon, amikor neki megyek az egyik tárgynak, ami előttem van. Pedig próbálok nem megbántódni, még is fáj nekem, hogy ennyire elutasító velem szinte az egész iskola. A ruhásszekrényhez menve elkezdtem kitapintani a ruháimat, általában anyag szerint állítom össze őket. Tudom a pamut az inkább rózsaszín, míg a finomabb anyagok a kék és a fehér színben pompáznak, hogy könnyen tudjak öltözni anya segítsége nélkül is. Nem szeretek rájuk támaszkodni mindenbe, elég nagy vagyok már. Röpke 30 perc alatt sikerült elkészülnöm, majd reggeliztünk Cassyvel és bezárva az ajtót megkapaszkodtam a fogójába, és teljes mértékben rá bíztam magam. Hagytam, hogy ő vigyen, egyenesen a parkba, mert ilyenkor mindig oda megyünk. Épp a labdáját készültem eldobni, mikor egy ismerős hangot hallottam. A hang fele fordultam, és mosolyogva tekintettem a napszemüvegem mögül. - Szia Máté, te mi jót csinálsz erre? – kérdeztem mosolyogva, majd leguggoltam Cassy mellé, és mikor megakartam simogatni kezem találkozott Máté kezével, elpirulva kértem bocsánatot tőle.
Tárgy: Re: Kira & Máté ~ Park Vas. Május 05, 2013 4:43 pm
Kira & Máté
Néha elgondolkoztam azon, hogy milyen lenne más családban élni. Ahol szerető szülei vannak az embernek, és nem verik meg, vagy üvöltik le a fejét nap, mint nap. Ahol boldogan várják haza az embert és ahova boldogan is meg haza. Igen párszor elgondolkoztam ezen, de mindig arra jutottam, hogy akkora nem lenne akkora élettapasztalatom, mint amilyen most van. Volt olyan, hogy elmentem otthonról és haza sem mentem. Egyszer két napig nem toltam haza a képem és ez anyámat nem érdekelte, nem hívott, nem keresett, de mondjuk apám sem. Mikor meg haza mentem azt kaptam, mint ami elől menekültem. Ha rendesen belegondolok, nem is olyan rossz az életem, hiszen lehetne rosszabb egy idegbeteg anyánál, vagy nem? Hát én már hozzászoktam ehhez és bevallom, szeretek így élni, mert máshogy nem tudnám magamat elképzelni. Apám és anyám mindig egy tökéletes gyereket akartak belőlem, de én sosem voltam az, bár eleinte próbáltam megfelelni az elvárásaiknak, de sosem sikerült maximálisan teljesítenem. Pedig tényleg próbáltam. Jó gyerek voltam, tanultam és azt tettem amit anyám akart, de ez sosem volt neki elég, neki mindig több kellett, sosem voltam elég neki, így egy idő után feladtam a próbálkozást. Elzüllöttem egy időben, majd valahogy megtaláltam a köztes utat, bár sokan nem így gondolják, mert van egy pár tetoválásom, de ez szerintem nem tesz olyan nagyon rossz gyerekké. Vagy mégis csak én nem értem ezt?
Örültem, hogy a parkban nem vagyok egyedül, még akkor is, hogyha eredetileg egy kis magányra vágytam. Igazából csak a családomtól akartam menekülni, így Kira társaságát már most élveztem, pedig csak váltottunk pár szót, vagyis csak köszöntünk. Mosoly szökött arcomra, mikor megláttam Kira mosolyát. Nagyra becsülöm őt, amiért elég jól viseli, hogy nem lát. Ha én elveszteném szemem világát, soha nem lépnék utcára, bezárkóznék a szobámba és az sem érdekelne, hogyha Peti dörömbölne az ajtómon. Meghalnék, ha nem látnék, és emiatt felnézek Kirára. -Gondoltam sétálok egyet. Na, jó igazából anya elől menekülök, de mindegy, ha nagyon akar úgyis megtalál.-kissé elhúzom a számat, de nem sokáig marad anya a gondolataimban, mert megérzem Kira kezét a sajátomon. -Jaj Kira emiatt nem kell bocsánatot kérned, nem tettél semmi rosszat.-mondom miközben egy mosoly játszik az arcom, mert ha jól láttam elpirult, de ebben nem voltam száz százalékosan biztos, hiszen épp guggolt, így a feje nem olyan szögben volt, hogy tökéletesen ráláttam volna. -Nincs melege Cassynek a nagy bunda alatt?-igazából fogalmam sem volt, hogy miről beszélek azt hiszem kissé zavarban voltam, de ez sokszor megtörtént Kira közelében, már megszoktam.
Vendég Vendég
Tárgy: Re: Kira & Máté ~ Park Hétf. Május 06, 2013 2:26 pm
Nagyon sokat köszönhetek a családomnak, szerintem, ha ők nem lennének, akkor már én sem lennék, sőt. Fogalmam sincs, hogy mire mentem volna nélkülük, elvégre mindenben ők segítenek és miattam képesek voltak egy egy szintes házat építeni, ami elég nagy ahhoz, hogy mindnyájan elférjünk. Nagyon sokat tettek értem, és én hálás is vagyok, senki ne gondolja azt, hogy nem vagyok az. Bár néha szeretnék rendesen látni, mert akkor nekik is és nekem is sokkal könnyebb lenne. De az sem mostanában fog összejönni, talán egy másik életben, de nem reménykedem, ami most van, azt kell figyelembe venni és kihasználni minden egyes percet. Nem akarok azokra az időkre gondolni, amit majd nélkülük kell eltöltenem, mert számomra akkor fog véget érni a látás. Így most látok, de csak képletesen szólva, mert még eddig egyszer sem láttam a mosolygós, sírós arcukat, de nem adom fel. Egyszer bizony még látni fogok, és mindenkit jól megnézek magamnak, mert ha újból elvesztem a szemem világát legalább az emlékembe megmarad az, hogy milyenek is ők valójában. Viszont attól félek a legjobban, hogy mi lesz velem, ha elveszítem Cassyt. Sok mindent köszönhetek neki, többek között azt is, hogy megmentette jó sokszor az életemet, és minden nap ezt csinálja. Nem kér érte fizetséget, és mindig jó kedvre tud deríteni. Nagyon szeretem őt, és nem szeretném elveszíteni, de mostanában egyre többször viszi el anya kontrolra, és félek, hogy itt fog engem hagyni. Erre viszont nem állok készen, szeretnék vele lenni mindvégig, de abba beleőrülnék, ha meghalna. Lehet önzőség tőlem, hogy nem engedem el, és nem is akarom, hogy elmenjen, de ez van… Ezen gondolatokra ráztam meg a fejemet, ilyenre gondolni sem szabad! Nem ilyenkor Kira! Örülni kell annak, hogy itt van, és ki kell vele élvezni a perceket. Ezért is szeretném minden vágyát teljesíteni, játszok vele, viszem sétálni és minden olyan dolgot megpróbálok neki megadni, amit ő ennyi éven keresztül adott nekem. - Mi történt közted és az anyukád között? Nekünk elmondhatod nyugodtan, elvégre barátok vagyunk. És hátha hárman kitalálunk valamit. Nem hinnéd, de Cassy remek problémamegoldó. – mondtam mosolyogva, és megsimogattam az én kedvencem bolyhos fülét. Egyszerűen szeretem, és kész. – Tudom, de vannak olyanok, akik nagyon nem szeretik, ha hozzájuk érek. Vannak, akik leprásnak tartva futnak el tőlem, mintha a vakság érintéssel átadható. Nevetséges… - vállat vontam, igazából próbálok ezekkel nem törődni, de minden egyes alkalommal egyre jobban fáj. Nem tehetek róla, kicsit hamar megbántódom… - Lehetséges, ezért is van a táskámba egy csomó víz, hogy ne süljön meg szegénykém. De biztos nem fázik benne, ugye Cassy? – simogattam meg az álla alatt, ő pedig vakkantott egyet. Felkacagtam, egyszerűen szerettem, ahogy mosolyt csalt az arcomra, és mindenki más arcára. Ő volt a tökéletes kiskutya. - Eloldozod? Nem tudom kikapcsolni a kapcsolókat, mert olyan bonyolult, és szeretném elengedni futkorászni, és hogy ne zavarja az a fogó, amivel kapaszkodok bele. – kérdeztem mosolyogva, és a melegségből ítélve Máté fele próbáltam nézni
Tárgy: Re: Kira & Máté ~ Park Kedd Május 07, 2013 5:06 pm
Kira & Máté
Ha jól végig gondolom, hogy kit utálok a legjobban a világon, rájövök, hogy fogalmam sincs. 3 ember jöhet szóba, de közülük nem tudok választani. Nem tudom, hogy a piás nagyapámat, az anyámat, vagy a volt barátnőmet Annát utálom a legjobban. Nagyapámhoz nem sok jó emlék köt, hiszen csak arra emlékszem róla, hogy mikor kicsi voltam nála laktunk, mert nem volt hova menjünk. Vagyis lett volna, de anyu akkor nem akart házat venni, hiszen minek ha ott a papa. Egyből megváltozott a véleménye, amikor az öreg, nap, mint nap hulla részegen jött haza, üvöltözött, a híd alá zavart minket, majd eltűnt a szobájában és 2 napig nem láttuk. És ez még a jobbik eset volt, mert voltak olyan helyzetek is, amikor nem jött haza, hanem a kórházban kötött ki, mert elájult az utcán. de utálhatom én őt ezért? Nem hiszem, de nem is szeretem. A volt csajom már más tészta. Ő megcsalt az egyik legjobb haverommal és csak azt érte el, hogy megutáljam mindkettőjüket, de ezen anyám azért túl tesz. Bár szeretem is, hiszen az anyám, de akkor is fáj, amit tesz velem, még ha nem is hangoztatom, mert senkinek sem akarok panaszkodni, az nem rám vall. Igazából erről az egész dologról, köztem és anyám között, csak a szűk családi kör tud, és Peti. De igazából neki sem akartam elmondani, de amikor kék, zöld foltokkal megy az ember iskolába kissé feltűnő. Bár ez csak neki tűnt fel, a tanároknak meg másnak semmi nem tűnik fel.Egyszer valakinek a kelleténél többet meséltem és közölte velem, hogy jelentsem fel anyámat, családon belüli erőszak miatt, vagy zavarjam el dilidokihoz. Na persze még csak azt kéne. Nem fogom a bajba sodorni a többieket, hiszen ők szeretik anyát, ahogy Ő is minket a maga módján.
Sokszor akartam magamra vonni a figyelmüket, egyszer azzal, hogy azt hangoztattam, hogy öngyilkos leszek, de persze ez eszemben sem volt, viszont ezzel jegyet nyertem egy dilidokihoz, akihez sosem mentem el. Mi meglepő. -Csak a szokásos. Nem tetszett neki valami és emiatt rajtam vezette le a feszültséget. Mondjuk addig jó amíg kiabál.-nem sok mindenkiben bízom, de Kira Peti mellett az első. Nem hittem volna, hogy valaha úgy fogok még bízni valakiben, mint Petiben, de szerencsére ez nem így lett. Tudom, hogy bármit elmondhatok neki, de erről nem szeretek beszélni, még vele sem, pedig tudom, hogy neki sincs egyszerű élete. Sőt még rosszabb is, mint az enyém. Bár az Ő szülei legalább mellette állnak mindenben. -Ez komoly?! Ki mondj ilyeneket? Mond és megverem!-rosszul esik nekem látni, hogy bánnak Kirával, hiszen Ő nem ezt érdemli. Annyira szemét társadalomban élünk. Ha valaki kicsit is eltér a többitől, már kerülni kell, mint a rossz pénzt. Annyira előítéletes mindenki, de nem csak a mai fiatalok az idősebbek is, bár lehet ők inkább prűdek. Egy idős nő például börtönviseltnek nevezett a múltkor. Mi a jó nekik ebben?! -Ez egy nagyon jó ötlet volt. Fázni biztos nem fázik.-mosolyodtam el. Cassy nagyon aranyos kutya és látszik Kirán, hogy mennyire szereti. Szerintem ez a kutya minden pillanatban képes őt felvidítani és ez jó, mert Kirának nagyon szép mosolya van, még ha ezt nem is tudja. -Persze, eloldozom.-leguggoltam Cassyhez és kioldottam a kapcsolóit. Hogy, hogyan tudja elviselni ezt a sok valamit magán ez a kutya, az nekem kész rejtély, de neki biztos alap dolog ez, hiszen nap, mint nap ezt viseli. -Akarsz sétálni amíg Cassy futkározik?-fordultam Kira felé, mikor sikerült felállnom. Lehet többet kéne guggolgatnom, mert elég nehezen ment a felállás belőle.
Vendég Vendég
Tárgy: Re: Kira & Máté ~ Park Pént. Május 17, 2013 4:25 pm
Kevés dolgot nem szeretek, de amit nem szeretek azt tényleg nem akarom a közelembe tudni. Nem szeretem az olyan embereket, akik mindenért nyavalyognak, pedig mindenük megvan. De tényleg! Milyen az már, ha az embernek mindene megvan, de még is az a legnagyobb problémája, hogy nem kaphatja meg az új Iphone 5-t, amit most dobtak piacra. Az ilyen emberektől egyszerűen a falra tudok mászni, és ha látnák is, akkor egyszer ki is próbálnám, de komolyan. Az biztos, hogy ha egyszer látni fogok, már pedig meg fog ez történni, mert előbb utóbb anyáék is beleegyeznek abba, hogy megműtessük a szememet. Lehet, hogy nem fog sokáig tartani, de legalább megnézhetem az arcukat, és láthatom azokat a dolgokat, amik világ életembe érdekeltek. 17 évesen azért az embernek vannak elképzelései arról, hogy mihez szeretnének kezdeni. Sajnos nekem nincs meg, én nem tudom, hogy mit csinálhatnék az életemmel. Egyáltalán hová vennének fel? Menjek egyetemre? DE még is milyen szakra, hová? Szerencsémre még nem kell ilyeneken gondolkodnom, de minél későbbre hagyom annál biztosabb az, hogy nem fogok elérni semmit sem az életembe. Pedig tényleg azt szeretném, ha anyáék büszkék lennének rám, és mindent képes vagyok ennek az érdekében megtenni. Nem fogok átgázolni embereken, szóval ilyet senki ne feltételezzen rólam, de az biztos, hogy nem fog feledésbe meredni a nevem. Valami nagyot szeretnék elérni az életben, és akkor békésen fogok eltávozni erről a világról. Számomra az is elég, ha a szervezetem és én kéz a kézben legyőznénk a vakságot, miután beültetik azt a kis látó szervecskét. Eddig is meglehetett volna csinálni, de anyáék valami okból kifolyólag soha nem akarták megcsinálni. Tudom, hogy féltettek, de jövőre 18 leszek, és akkor meg fogom csinálni, ha tetszik nekik, ha nem. Ez így fog lenni, és megpróbálkozom ezzel a nemes feladattal, meg műtettem magam, bár ez még csak az én fejembe ültetődött el. Még a többieknek is el kéne mondanom. - Mást is szokott csinálni? Máté nekem elmondhatod, ha valamit csinál veled, segíthetek, ha szeretnéd. Nem tudom, hogy de megpróbálok. Mondjuk, azt megnézném, ahogy ti ketten veszekedtek, olyan aranyos lehet. – mondtam nevetve, miközben azon gondolkodtam, hogy hogy néz ki Máté. Azt tudtam, hogy tetoválásai vannak, és azt is éreztem már, hogy a karja szépen felépített. De én arra lennék kíváncsi, hogy összességében, hogy néz ki. A szemére vagyok a legjobban kíváncsi, de sajnos nem láthatom. Sóhajtottam egyet, mikor hallottam kiakadását. – Hagyd a fenébe, nem éri meg velük foglalkozni. Az a helyzet, hogy ezt nem fogod tudni kiverni belőlük, mert az ilyen embernek a mentalitásával van gond, meg a modorával, de hát ez van. Nem szoktam fennakadni ezeken. – tényleg nem bánt az, hogy ilyeneket mondanak. Persze, nem a kedvenc poénjaim közé tartozik, de hát ez van. Nem tudok mit tenni, mert egyedül én kevés vagyok ahhoz, hogy megváltoztassak egy egész világot. Az emberek már csak ilyenek, ezért sem fognak sokra menni és ha így haladunk tovább, akkor nem fognak megférni egymás mellett az emberek. Ez van, ezt kell szeretni, vagy nem. - De menjünk, csak azért tartsuk szemmel Cassyt, mert nem szeretném elveszíteni, és azt sem, ha valami kóbor kutya rámozdulna. – Máté karja után nyúltam, majd mikor az meglett akkor belékaroltam, hogy biztonságba érezzem magamat. Ilyenkor kiszolgáltatottnak éreztem magam, ami igaz is, mert tényleg az voltam. Rá vagyok szorulva az emberek segítségére, pedig annyira nem szeretnék teher lenni számukra. - Na mesélj valamit kedves Máté. Mi újság? Úgy hallom a kedves osztályod megint csínyt követett el, és az egész iskola tőletek hangos. – nevettem egyet, miközben próbáltam a hangokra figyelni. Nem szeretnék neki menni semminek, az nem én lennék.
Tárgy: Re: Kira & Máté ~ Park Vas. Május 19, 2013 11:32 am
Kira & Máté
Tudom, hogy Kirának bármit elmondhatok, mert Ő nem fog lecseszni, nem fog elítélni vagy ilyenek, csak nekem nehéz a családomról beszélnem bármennyire is kedvelem. Tudom, hogy az lenne a legjobb, hogyha elmondanám, mert azzal legalább kiadom magamból, meg minden, de valahogy képtelen vagyok rá. Próbáltam már beszélni másokkal a problémáimról, de az egyik kinevetett, a másik fel akarta jelenti az anyámat, a harmadik meg közölte velem, hogy az én bajom, nem az övé. Kira nem hiszem, hogy bármi ilyet is mondana nekem, de félek, hogy megutál, mert azt hiszi majd, hogy én is olyan vagyok, mint az anyám, pedig ez nem igaz. Na jó, eléggé olyan vagyok, de Kira közelében mindig modorálom magamat, mert nem szeretném, ha megutálna, mert Ő és Peti az egyetlenek akik nem ítélnek el, semmiért. Vagyis én több személyről nem tudok, de ha ez nem így van akkor lehet velem vitatkozni, csak nem érdemes. Nem tudom mennyi mindent mondhatok el Kirának abból amit anyám szokott csinálni. Mostanában nem igazán szokott verni, csak ha szar napja van, mert azt most már nem tudja levezetni apán kiabálással, mert apa nincs itthon. Bevallom nem irigyeltem, hogy kiköltözik, mert mégis csak itt van mindenkije, de most szívesen cserélnék vele, legalább pár napra, hogy kicsit megnyugodjak és egy keveset távol is tölthessek a házisárkánytól.-Hát pedig nem valami aranyos, ahogy vitatkozunk. Ő úgy üvölt, hogy attól félek, hogy felrobban a feje, én meg némán tűröm, még azt is ha megüt. Amúgy igen szokott mást is csinálni, de erről most nem szeretnék beszélni, kényes téma és kedvromboló is. És köszönöm, hogy szeretnél segíteni, de ebben nem nagyon tudsz.-remélem most, hogy így tudja a fél igazságot, nem fog egy erőszakos állatnak tartani, mert igen olyan is volt, hogy emiatt nem barátkoztak velem, mert féltek.
Egész általánosba ez ment, de aztán jött a gimi és reménykedtem a tiszta lapban, amit meg is kaptam, csak én rontottam el. -Akkor majd én jó modorra tanítom őket. Nem is értem, hogy ehetnek ilyen szemetek, te nem ezt érdemled.-sajnálom emiatt Kirát és az összes többi olyan embert, akik kissé mások, mert szörnyű emberek élnek a társadalomban és folyton egymást utálják. Minden kis hiba miatt úgy letudnak oltani valakit, hogy az csak na, még akkor is, hogyha elvileg semmi baj nem lenne vele, csak mondjuk nem lát, vagy nem hall, vagy csak zizis. -Persze szemmel tartjuk Cassy-t ez alap és ha rámozdulna egy kóbor kutya, majd én leszedem róla.-mosolyogtam mikor belém karolt. Tudom, hogy nem látja, hogy mosolygok, de elvileg érzi. Vagy nem? Ajj fogalmam sincs milyen lehet neki, egy pillanatig sem tudnám magam vakon elképzelni, pont ezért is segítek Kirának annyit. Na meg azért is, mert nagyon kedvelem. Azt hiszem túlságosan is... -Igen már megint volt valami. Azt hiszem valami olyasmi volt, hogy az egyik gyerek kiállt az udvar közepére és szavalni kezdett. Az összes tanárról írta a szavalatot, bár végig nem tudtuk hallgatni, mert megjelent Máday és elvette tőle, a gyereket meg az igazgatóiba vitte.-igen a mi osztályunk próbál a régi 12/b nyomába kerülni, csak nem értem miért. Úgysem menne nekünk, hiszen az, az osztály előbb volt és normálisabb gyerekekkel. Egy kicsit jobb irányba húzódtam Kirával, hogy ne menjen neki a padnak, de emiatt majdnem neki mentem valakinek. Na szép.
Vendég Vendég
Tárgy: Re: Kira & Máté ~ Park Hétf. Május 20, 2013 12:22 pm
Régebben szerettem sok időt a napon tölteni, és csak hallgatni, ahogy a madarak csicseregnek felettem. Effektív azt ahogy Cassy ugrándozik, mivel annak mindig volt hangja. Egész kiskorom óta meg van már, szinte olyan számomra, mint egy ikertestvér. Szükséges a mindennapokhoz, és rengeteg dolgot köszönhetek neki. Ha ő nem lenne, akkor abba bele is őrültem volna. Elvégre nem élhetek nélküle. Valahol ez paradox, de egyben ez a megszokott számomra. Nem is tudom, mihez kezdenék, ha elveszíteném Cassyt. Számomra ő jelenti a családod, mert ő akkor is ott van mellettem mikor senki sem ér rá velem foglalkozni. Azt is tudom, hogy nem mindenki olyan szerencsés, mint én, és különös dolgok történnek a családban. Nem tudom, mihez kezdenék, ha efféle bonyodalmak lennének körülöttem, szerintem abba hamarabb örülnék bele, mint abba, hogy nem látok. Azt könnyű megszokni, de egy lelki terrort nem tudnék elviselni. Próbálok úgy tenni, mintha nem tudnám, hogy miről van szó, de az a helyzet, hogy tudom. Mátééknál csöppet sem olyan a hangulat, mint kéne, legyen. Az a legrosszabb, hogy nem is tudok neki segíteni. Hisz mihez kezdene egy olyan emberrel, aki nem lát? Egy olyan személy kéne neki, aki látja a dolgokat, én meg csak hallani hallom, de ennyi. Nem is értem magam, tudom, hogy felajánlom a segítségemet, meg szeretném, ha el is fogadná, mert segíteni akarok. De nem tudom, hogy lennék erre képes, de a végén úgy is kitalálnám, mert nem akarok senkit sem cserbenhagyni, főleg nem a barátaimat, és főleg nem Mátét. Sok mindent jelent számomra, egyet a reménnyel, és azzal, hogy az élet akár milyen szar, ki kell élvezni. Szeretem a társaságát, mindig remek hangulatom lesz, ha vele beszélgetek, sokat köszönhetek neki. - Remélem tisztában vagy azzal, hogy ha bármire szükséged van, akár egy vállra, vagy egy ökölre akkor nyugodtan számíthatsz rám. Lehet, sőt biztos, hogy nem tudod rólam, de remekül karatézom. – mondtam nevetve, kicsit meglökve őt. Remélem nem sokáig lesz ilyen rossz kedve, nem akarom, hogy ilyen legyen. Ez az utolsó éve is, és nem úgy szeretnék rá emlékezni, mint aki szomorkodott, hanem úgy akarok, mint aki rengeteget nevetett. Boldoggá szeretném tenni, mert jövőre lehetséges, hogy nem is fogunk tovább találkozni. – Nehogy csinálj semmit sem. Senki nem érdemli az egyszer biztos, de hát nem lehet mást tenni. Az a helyzet, hogy muszáj elviselni ezt, bármennyire nem tetszik nekünk ez az egész. Agresszivitással pedig nem lehet semmit megoldani, legalábbis én nem szeretném, ha ilyet tennél. Megígéred nekem? Kérlek. – kicsit elkenődtem, de egy pillantás alatt próbáltam elfelejteni, hogy már megint eljárt a szám. Nem akarom azt, hogy megsajnáljanak, vagy ehhez hasonló, nem akarom… Kicsit féltem elengedni Cassyt, mert csak akkor szoktam, amikor anyával vagyok itt. Nem mintha nem bíznék meg Mátéban, csak azért féltem, őt csak fél éve ismerem. Nagyon féltem. - Mondjuk nem lehet kiskutyája, de akkor sem szeretném, ha fájdalmat okozna neki egy kan kutya. Az lenne a legjobb, ha én is látni tudnék, és akkor segíthetnék rá vigyázni. – gondterhelten sóhajtottam. Annyira szeretnék látni, hogy ez már egy megszállottsághoz is hasonlítható. Nem akarok mást, mint sem azt, hogy láthassam azoknak az embereknek a képét, akik számomra nagyon fontosak. Így hát Mátét is szeretném látni, nagyon is. Talán akkor lehetne valami köztünk, talán… - Igen, hallottam. Nagyon vicces lehetett. Az osztályfőnököm nagyon forrt, amikor bejött a szünet végén. Az egész arról szólt, hogy a többiekkel a verset tárgyalták ki, meg azt, hogy ha így folytatjátok, esetleg meglehet említeni titeket, mint a régi 12/b utódjaként. De ez még nagyon messze van, legalábbis szerintem, már csak abból is kiindulva, hogy eddig ti voltatok a legjobbnak titulálható osztály. De mint minden, ti is változtok, ez jó. – mondtam mosolyogva. Néha elgondolkodom azon, hogy milyen lesz jövőre a táncunk, de még messze van ez. – Máté… várod a szalagavatódat? Sokat hallottam már róla. – kérdeztem nevetve, miközben a karjába kapaszkodva sétáltam, fél füllel viszont Cassy ugatásait hallgattam.
Tárgy: Re: Kira & Máté ~ Park Kedd Május 28, 2013 2:51 pm
Kira & Máté
Jól esett, hogy Kira felajánlotta a segítségét és az is, hogy nem fordult el tőlem. Annyira utálom az olyan embereket, akik ha meglátják, hogy mi is van az ember vidám maszkja mögött, ott is hagynak. Sajnos túl sokszor jártam így, ezért sem szeretem elmondani másoknak, hogy mi történik velem otthon, vagy, hogy mit érzek néha, pedig jó lenne kiadni magamból. Persze ott van a család akiknek elmondhatom ezeket, meg Peti is, de az mégsem ugyanaz, vagyis nem tudom. Valahogy nekik nem tudok olyan nyíltan beszélni ezekről a dolgokról. Persze Peti majdnem mindent tud rólam, de neki sem mondtam el semmit. Ezt is amit most Kirának elmondtam, csak pár éves baráti kapcsolatunk után mondtam el neki, de itt van ez a lány, akit nem ismerek olyan nagyon régóta, de elmondtam neki. Igen ebből kiderül, hogy sokat jelent nekem ez a lány, pedig nem sok mindenkit engedek olyan nagyon közel magamhoz, ezért is van sok felszínes kapcsolatom. Talán ezen még lehetne változtatni, de valahogy nem akarok, jó ez így, mert így legalább nem tudnak nekem nagy fájdalmat okozni az emberek és nem közösítenek ki. Bár sokan félnek tőlem, viszont ha kiderülne milyen is az anyám, csak még jobban félnének, amit meg nem akarok. Tudom, hogy így a legjobb mindenkinek, még ha arról más meg is akar győzni, hogy ez nem így van.
-Komolyan? Nem is hittem volna rólad! Ha erre a képességedre szükségem lesz hívlak mindenféleképp, még ha magam is eltudom intézni.-felnevettem, mert nem hittem volna, hogy egy ilyen aranyos és kedves lány tud karatézni. Persze a mai világban bármi lehet, hiszen nem ez lenne az első alkalom, hogy egy ilyen ártatlannak tűnő lány ismeri a harcművészeteket, mert a mai emberek gonoszak és bárkit megtámadnak. -Rendben nem teszek semmit, megígérem. De ha nem beírod tovább szólj, mert nekem ez tényleg nem tetszik. Nem értem, hogy képzelik ezt magukról, hiszen ez olyan, mintha én röhögném ki valami miatt őket, ami nem is vicces. Elég sok ember röhögne velem együtt rajtuk.-igen ez nálunk így működik. Ha valaki menőbb elkezd valamit a többi csinálja, ha rendes dolog ha nem, mint például ez is itt Kirával. Akkor szemét dolog így bánni ezzel a csodálatos lánnyal, hiszen ha az ember túl lát azon, hogy nem lát, megismeri és rájön, hogy mennyire kedves is Ő. Ha egyszer is meglátok valakit, aki kiröhögi, vagy netalántán kigáncsolja, vagy hasollók megütöm az biztos. Tudom, hogy neki azt ígértem semmit nem teszek, de azt akkor nem fogom annyiban hagyni, az biztos. -Nyugi vigyázok rá, tudom, hogy kell bánni az állatokkal, hiszen nekem is van, még ha csak egy macska is.--mosolyodtam el. Igen a macskám, aki akkora egy bolond, hogy az csak na. Legjobb szokása az ablakban ücsörögni, bár nem egyszer, majdnem kiesett, de mindig sikerült megmentenem. Ha az öcsém rendesen figyelne rá semmi baj nem lenne, de olyan, mintha nem is érdekelné az, a kis háziállat, pedig nagyon aranyos. -Igazából tényleg jó vicc volt, de, hogy igazgatóit kapott az szerintem nem érte meg. Elhiszem, hogy forrt, hiszen Ő a vers elején volt, így volt egy-két rím, amit mindenki hallott róla. Igen mindenki azt hiszi az osztályból, hogy lehetnénk az Ő utódaik, de szerintem ez hülyeség. Persze, ha így folytatjuk ez megeshet, de az igazat megvallva, szerintem sosem érnénk a nyomukba.-az egy sokkal rendesebb osztály volt, mint mi, de hát ez van. Sosem fogom szerintem megérteni, hogy a mi osztályunk miért nem tud rendesen összetartani, de ebben lehet én vagyok a hibás, hiszen eddig egyik osztályom sem volt összetartó. -Sokat hallottál róla? És miket? Csak, mert én semmit nem tudok, nem nagyon szoktam erre figyelni, csak sodródom az árral.-nevettem fel. Tényleg nem szoktam figyelni. Annyit tudok, hogy táncolnunk kell majd valamilyen zenére, de csak ennyi. Ez, azért elég gáz. -Figyelj Kira...lenne kedved...tudod velem jönni a szalagavatóra?-elég bátortalanul mondtam, pedig ez nem szokásom. Nem sokat gondolkoztam azon, hogy kivel menjek, mert már az elején eldöntöttem, hogy Kirával szeretnék menni, szóval ha visszautasít nem tudom kit kérek fel.
Vendég Vendég
Tárgy: Re: Kira & Máté ~ Park Kedd Május 28, 2013 4:23 pm
Kevés az olyan ember, akivel hajlandó vagyok ennyit törődni. Igazából meg van a saját bajom, és próbálok azzal kezdeni valamit, hogy a néha elviselhetetlen életemet próbáljam kissé sínbe hozni, de ez nem szokott sikerülni. Pedig nagyon jó lenne, de azt is tudom, hogy nem fogok egyszer úgy felkelni, hogy hopp már látok és minden meg van oldva. Sajnos ez messze áll, legalábbis az én helyzetem nagyon messze van attól, hogy megtörténjen ez a csoda. Tudom, hogy pozitívnak kell lenni meg minden ilyesmi, de én nem akarok az lenni, mert azok, akik a legjobban mernek bízni azok, esnek a legtöbbször pofára. Én meg túl sokszor estem már bármelyik testrészemre azért, hogy most még egyet bevállaljak. De tudom magamról, hogy félre tudom tenni az én problémáimat, és megpróbálok másoknak segíteni, ilyen számomra Máté is mivel érte bármit képes lennék megtenni. Még így is, hogy nem látok, és a valószínűsége annak, hogy látok egy a millióhoz, tehát semmi. Máté az egyetlen olyan személy, aki nem azért van mellettem, mert muszáj neki. Nem azért barátkozik velem, mert azt akarja, hogy adjak neki valamit. Rendes lelke van, és ez nagyon is megfogott benne. Talán túlságosan is, mert kezdek furcsa dolgokat érezni iránta, még így is, hogy egyszer sem láthattam őt. De tudom, hogy nem a kinézet a fontos, hanem a személyiség, és nekem ő maga tetszett meg, nem az, ahogyan kinéz. - Sok mindent nem tudsz rólam. Pedig még kötni is tudok, de ezt nem hiszem, hogy hasznodra lesz. De ha valami történik, vagy esetleg zoknira van szükséged akkor szólj és megoldjuk. – mondtam viccelődve, kicsit meglökve a kezemmel. Néha elfelejtem azt, hogy nem is látok, és úgy viselkedek, mint bármelyik hétköznapi lány. Elképzelem a parkot, ami tele van növényekkel, és minden zöld, emberek, állatok járkálnak ide oda. És Máté arcát is elképzelem mellé, kicsit borostásan, bár lehet, hogy nincs neki. Bármit megadnék annak érdekében, hogy láthassam kicsoda is ő valójában, mert megöl a kíváncsiság. Tudom, hogy vannak tetoválásai, már mondta, meg éreztem is, de akkor is. Látni sokkal más milyenebb lenne. – Anya is mondta már, hogy szóljak, de tényleg meg tudok ezzel birkózni. Nem olyan, mintha minden nap kerekes székben kéne ülnöm, és a legtöbb helyre be se mehetek, bár más, és tudom, hogy az emberek nem fogadnak el sok mindent, de ez van. Nem szeretnék erőszakhoz nyúlni, és remélem, te se fogsz ilyeneket alkalmazni, mert most szólok, hogy ha megteszed, akkor lesz vége a barátságunknak. Nem szeretnék magam körül tudni egy olyat, aki megütött valakit… még ha az értem is volt. – nem szándékom az, hogy mások is szenvedjenek azért, ami velem történt. Senki sem tehet arról, hogy ilyen lettem, rossz géneket örököltem, bár még mindig jobb, mintsem az, ha vérzékeny lennék. Abba hamarább halnék bele, mint abba, hogy nem látok. Azzal megbirkózok, de a vérzékenység már nem lenne piskóta. - Szeretem a macskákat, majd egyszer elhozhatnád hozzánk. Cassy is szereti őket, és ez nem a szokásos macska kutya barátság, ő tényleg ki van békülve azzal, hogy vannak macskák. – mondtam kuncogva, és tovább lógattam a lábamat. Néha elképzelem azt, hogy látom a lábam, figyelem, ahogyan megy előre és hátra. De míg nem sikerül ezzel megbirkóznom, addig nem fogok tudni milyen is látni. Esély az van, meg lehetőség, csak hát bátorság is kéne hozzá, az pedig nincs. - Hát minden félét lehet hallani az iskolában a szalagavatóról, főleg egy olyan személynek, akinek az érzéseire kell hagyatkoznia. Azt tudom, hogy a lányok megpróbálnak majd valami szupert alkotni, félnek attól, hogy rossz lesz a tánc, és ehhez hasonló dolgok. – mondtam vállat vonva, majd rájöttem arra, hogy én sose fogom látni a saját szalagavatómat, és ha így folytatom, akkor az is lehetséges, hogy nem is veszek részt benne. Ki tudja még mit fognak ezek kitalálni, mire odakerülünk? - Biztos, hogy velem szeretnél elmenni? Nagyon szívesen elkísérlek, de nem szeretnék zavarni… - mondtam elpirulva, megkeresve kezét és kicsit megszorítottam azt. Piros lettem, mint egy tűzoltóautó.
by